A haarlemi Nieuwe Kerk belülről Pieter Jansz. Saenredam

Negyed századdal ezelőtt egy amerikai tudós provokatív elmélete körül forrongott a levegő a művészettörténet berkeiben. A máig hevesen vitatott teória szerint a holland művészet – ellentétben az olasz hagyománnyal, amely mindig is történetek elmesélésén ügyködött – alapvetően a dolgok megfigyelésére, leírására, s végső soron a világ tapasztalati úton való megismerésére törekedett; mondhatni, természettudományos szemléletű volt, s nem irodalmi, mint az olasz.
Bármiképp is ítéljünk az effajta általánosításról, annyi biztos, hogy az említett művészi attitűd szobrát Saenredamról lehetne megmintázni. Mérnöki számításokon alapuló, bonyolult munkamódszert dolgozott ki, hogy dokumentarista hűséggel ábrázolhassa a fiatal holland nemzet eszményeit megtestesítő protestáns templomokat és a városházi tanácstermeket. Ritka, ám annál becsesebb képei (Saenredamnak nem több, mint hatvan műve ismeretes a világon) hosszú hónapok aprólékos munkájával születtek meg. Hanem a művészet soha nem színtiszta dokumentum, s bizony még Saenredam sem mindig volt tökéletesen hűséges a látványhoz. Az előkészítő vázlatok gondosan megválasztott nézőpontja és fényviszonyai sokszor – mint A haarlemi Nieuwe Kerken is – világosabbnak, levegősebbnek, nagyvonalúbbnak mutatják a tereket, mint a helyszínen szerzett általános benyomásunk. Ennél is meglepőbb viszont, hogy a budapesti képen több olyan építészeti elem is feltűnik, amely csak a tervrajzokon szerepelt, ám kivitelezése végül pénzügyi okokból elmaradt.

Vécsey Axel