Mária mennybevétele Sebastiano Ricci

A festmény olajvázlat – bozzetto – Sebastiano Ricci utolsó nagyszabású munkájához, a bécsi Karlskirche számára 1733-34-ben festett oltárképhez. Egy kortárs beszámoló szerint az oltárkép “nem csak őfelsége a császár és a császárné, hanem az egész nemesség, az akadémia mesterei és a műértők legteljesebb elismerését kivívta.” A vázlat, amely mint annyi más esetben, frissességével mélyebb hatást gyakorol a nézőre, mint a kivitelezett oltárkép, a 74 esztendős mestert alkotóereje teljében mutatja. A művész az eget és a földet egységes nézőponttal összekapcsolja, az egész jelenetet alulnézetből ábrázolja. Mária távolodó alakjában, mint fókuszban összegződnek a kompozíció erővonalai. Magasba húzó, örvénylő erő választja ki az apostolok kaotikus csoportjából a térdreboruló Pétert és a szélesen gesztikuláló Pál apostolt. Ugyanez az erő intenzívebbé, célirányosabbá rendeződik az angyalok csoportjánál, akik Michelangelo ignudóinak rokokó leszármazottaiként, mint táncos atlaszok kísérik Máriát. Az égi seregből a feljebb lévők már kényelmesen a felhőre telepednek, miközben a mennyből sugárözön árad a Pál gesztusát ismétlő Máriára. A mozgásvariációkban bővelkedő kompozíció sok és finom alkatrészből álló, olajozottan működő gépezet hatását kelti, szemünk láttára alakul ki a gesztusok és pozitúrák bonyolult, ám tökéletesen összehangolt szerkezete. A gyors, cikázó ecsetjárással festett megannyi színárnyalat, felvillanó fényfolt kaleidoszkópszerű, vibrálóan eleven felületet teremt.

©Tátrai Vilmos