Melankólia I. Albrecht Dürer

Dürer 1513-1514-ben három közel azonos formátumú „mester-rézmetszetet” készített. Ezek egyike a Melencolia I, amely rejtélyes szimbólumai és sokrétű jelentése miatt a művészettörténet egyik legtöbbet elemzett alkotása. Címe a négy vérmérsékletről szóló, ókori eredetű, de a középkorban és a reneszánsz idején is továbbélő elméletre utal, amely szerint minden ember besorolható a négy alapvető vérmérséklet egyikébe: lehet szangvinikus, kolerikus, melankolikus vagy flegmatikus. Az osztályozás attól függ, hogy a négy alapvető testnedv: a vér, a sárga epe, a fekete epe és a nyál közül melyik dominál a testében. A középkori ábrázolásokon a legkevésbé kedvező a melankolikus vérmérséklet, egyrészt a fekete epe túltengése, másrészt a Szaturnusz bolygó káros befolyása miatt. A firenzei újplatonisták Arisztotelész nyomán – aki a kiváló embereket, a filozófusokat, a költőket és a művészeket melankolikusnak tartotta – újraértelmezték ezt a vérmérsékletet, kiemelve a pozitív vonásait is. Szerintük a Melankólia a művész veszélyes, de kiváltságos tulajdonsága. Dürer metszete ezt az elképzelést követve a Melankóliát a zseniális művész alkati jellemvonásaként értelmezi.
A kőlépcsőn ülő, fejét bal öklére támasztó, árnyékba boruló arcú szárnyas nőalak részben a gondolataiba merülő, cselekvésre képtelen alkatot jelképezi. Ez a vonás a középkori Melankólia-ábrázolásokhoz kapcsolódik: e vérmérsékletet a hét főbűn egyikével, a Tunyasággal társították. A cselekvés hiányát jelzi a nőalak lábánál összekuporodva pihenő kutya is. A nőalak jobbjában tartott körző, a körülötte heverő tárgyak és szerszámok, a gömb, a fűrész, a gyalu, a vonalzó és a szögek a hét szabad művészet közül a Geometria allegorikus ábrázolásának szokásos tartozékai. A könyv, a tintatartó és a körző az elméleti geometria, a szerszámok az alkalmazott geometria, a csonka romboid viszont a leíró geometria kellékei. Ugyancsak a mérésre, a súly és az idő mérésére utalnak a nőalak mögötti épület falán függő tárgyak: a mérleg, a homokóra és a harang. Ugyanitt bűvös négyzet is látható, amelyen a számok összege minden irányban 34. A nőalak a Melankóliára és a Szaturnuszra egyaránt jellemző hideg-szárazság elleni védekezésül olyan koszorút visel, amelyet mocsaras területen honos növényekből: vizitormából és boglárkából fontak. Az asztrológia dimenziójára, a szaturnuszi kapcsolatra utal a háttérben feltűnő üstökös, a szivárvány és a fákat is elárasztó víztömeg. Az üstökös és a víz azzal a Dürer környezetét is izgalomban tartó jóslattal áll kapcsolatban, amely szerint a bolygó együttállások 1524. februárjában özönvizet okoznak.
A metszet egyik elemzője a szivárványban a jóslat miatti félelem feloldását látja, mert a bibliai özönvíz-történetben a szivárvány jelzi Isten ígéretét arra, hogy a jövőben többé nem pusztít árvíz. A Melencolia I feliratot viselő, a középkori hagyomány szerint a Gőgöt és a Kétséget jelképező denevér elmenekül az üstökös és a szivárvány fénye elől. Az egyik értelmezés szerint az állat a Melankólia negatív aspektusát képviseli, szemben a pozitív oldalt, a zsenialitást jelképező Melankólia II-vel, a szárnyas nőalakkal. Marsilio Ficino firenzei újplatonista filozófus De Vita Triplici (A háromféle életről) című, Firenzében 1489-ben, majd Nürnbergben 1505-ben németül is megjelent értekezésében a melankolikus alkatot kapcsolatba hozta az intellektuális alkotóerővel. Cornelius Agrippa von Nettesheim a De Occulta Philosophia című munkájában Ficino nyomán a melankolikusok három csoportját különböztette meg, amelyek közül az elsőbe a fantázia által vezérelt művészek tartoznak. Elképzelhető, hogy a metszet címében szereplő I-es szám erre a csoportra utal.

BODNÁR SZILVIA