Pietà Jacopo da Montagnana

A festmény szoros rokonságban áll Andrea Mantegna leghíresebb művével, a milánói Brera Halott Krisztusával. Igaz, a kompozíció, a két alak beállítása, a háttérbeli függöny Bellini Pietàinak hatásáról árulkodik, és Krisztus sem kiterítve, szögtől feltépett lábát felénk mutatva, sokkoló rövidülésben jelenik meg. A hangulat mégis ugyanaz, mint a milánói képtár döbbenetes erejű alkotásán: a komor gyászé. Mária, akinek arca görög tragikus maszkokat idéz, halotti lepelként teríti fiára köpenyét. Jézus arcáról még nem tűntek el a haláltusa nyomai, az élő és a halott test színe közötti különbség szembetűnő hangsúlyt kap. Bellini azonos tárgyú képeit sokkal inkább a fennkölt derű, a felülemelkedés a fájdalmon, az örök élet, a feltámadás gondolatának sugalmazása jellemzi. Jacopo da Montagnana formanyelvében is hű marad példaképéhez, Mantegnához. A mellvéd és a függöny között mint márványból faragott szoborcsoport jelenik meg a sirató Mária és a holt Krisztus. A vésett, csiszolt részletformák a drámai hatáskeltést szolgálják, a kép kifejezőerejét fokozzák. A köpenyszegély és a dicsfények arany mintái csak feldíszítik, de mit sem lágyítják a keményen modellált felületeket. A szoborszerűség és a természethűség együttléte heroizálva fölmagasztosítja, a transzcendencia szférájába emeli a szereplőket, egyszersmind megteremti a tapintható közelség, a jelenvalóság illúzióját.
Ezzel a Pietà-jával Jacopo Parisati, immár 1480 körül Mantegna 1450-es évekbeli stílusát élesztette újjá.

© Tátrai Vilmos