Silvio és Dorinda Bartholomaeus Breenbergh

Giambattista Guarini A hűséges pásztor című, 1590-ben megjelent színdarabjában szerepel a képen ábrázolt cselekmény. Az árkádiai Silvio, Herkules leszármazottja, csak vadász-szenvedélyének él, mit sem törődve Dorinda szerelmével. Egy alkalommal Dorinda, farkasbőrbe öltözködve elrejtőzik az erdőben, hogy vadászat közben lesse meg szenvedélye tárgyát. Silvio az álcától megtévesztve vadállatnak nézi őt, és nyilával megsebzi. Amikor megtudja, mit tett, letérdepelve kérleli Dorindát, hogy az akaratlanul elkövetett vétket bosszulja meg, ejtsen a mellén halálos sebet az ő, Silvio nyilával. A leány, akit öreg szolgálója, Linco tart karjában, boldogan, hogy az ifjúban szánalom és szeretet ébredt iránta, elutasítja a kérést, azt kívánva, hogy Silvio inkább Ámor nyilától nyerje el büntetését. Breenbergh képén a nyilazó Ámor nem jelenik meg, ott látjuk viszont a történet egy másik, szintén a Régi Képtárban (ltsz. 87.5) őrzött ábrázolásán, a flamand Peter van Lint festményén. A holland Breenbergh, aki 1619 és 1630 között Rómában élt és dolgozott, a történet hangulatához illő tájképi környezetbe helyezte a sodró lendülettel megfestett bukolikus jelenetet. A hajlott törzsű fák erővel tele, vad összevisszaságban nőnek ki a földből, a kompozíció jobb oldalán pedig a sziklás parttal szegélyezett pataktól indulva nagy távolságot jár be tekintetünk egészen a hegyormokig, amelyek szinte egybeolvadnak a felhős éggel. A cselekmény és a táj festői és hangulati egysége teljesebb nem is lehetne.
©Tátrai Vilmos