En
Vissza a találatokhoz

Korcsma előtt Józef Chełmoński

Alkotó

Józef Chełmoński Boczki, 1849 – Kuklówka, 1914

Kultúra lengyel
Készítés ideje 1872
Tárgytípus festmény
Anyag, technika olaj, vászon
Méret

58,5 x 116,5 cm

Szignó

lent, balra: Józef Chelmonski München 1872. (két sorban)

Leltári szám 233.B
Gyűjtemény 1800 utáni Gyűjtemény
Kiállítva Ez a műtárgy nincs kiállítva

Ellentétben a krakkói iskolával, ahol a Jan Matejko nevével fémjelzett, romantikus hagyományokat folytató történelmi festészet alapjai kialakultak, a Józef Chełmońskira is befolyással bíró varsói iskola realista fordulatot hozott a lengyel festészetbe. A népi festőként is emlegetett Chełmoński kezdetben vívódott az akadémikus befolyás és a vidéket ábrázoló életképfestészet között, de a müncheni tanulóévei alatt megismert lengyel festőtársaknak köszönhetően végül az utóbbiban lelte meg útját. A lengyel parasztok életéből vett jelenetei közkedveltek voltak brit és amerikai gyűjtők körében is.
Jeleneteit gyakran helyezte havas tájak előterébe, ugyanis a fehér és a sötét színek kontrasztja megfelelt a kívánt drámai hatásnak. A Korcsma előtt című képe hátterében is a végtelen téli sztyeppe terül el, az előtérben pedig férfiakat és asszonyokat új lakóhelyükre kísérő kozákok tartanak pihenőt a kocsmánál. Az orosz ajkú lakosok lengyel többségű területekre való betelepítése gyakori jelenség volt a 19. századi orosz fennhatóságú tartományokban.

Izsák-Boda Bianka

Bibliográfia

Peregriny, János, Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum állagai. 3.rész, Új szerzemények. 2. füzet: c, Az 1912. évi szerzemények; d, Függelék: 1., Néhai gr. Pálffy János hagyományáról felvett jegyzőkönyvek; 2., Kifüggesztésre, másolásra s elhelyezésre vonatkozó adatok: e, Kimaradt festmények; f, Javítások; g, Tárgymutató az 1. és 2. füzethez; h, Tartalomjegyzék, Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1915.

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk