A szakirodalomban mindig teljes egyetértés volt afelől, hogy a Szent Rókust az angyal ápolja témájú oltárkép (ltsz. 1253) és a Szent Placidus attributúmaival ábrázolt bencés szerzetes portréja (ltsz. 1448) Moretto da Brescia alkotása. Mindkettő a mester érett korszakának fontos dokumentuma. Sokáig vitatott volt ugyanakkor a jelen portré szerzősége, és csak a legutóbbi években vált közmegegyezésé, hogy a bresciai mesternek ahhoz a korai korszakához tartozik, amelyben a lombardiainál még erősebben érvényesült a velencei stíluselem. A kép erős érzelmi töltetével magyarázható, hogy Lorenzo Lotto szerzősége is felmerült, de míg Lotto modelljei a lélek rejtett feszültségének kivetítésével szinte zavarba ejtik a nézőt, ezt a képmást az a finoman mélabús, poétikus hangulat jellemzi, ami Giorgione portréit, köztük az ún. Broccardo-képmást (ltsz. 94.). Mint Tizianót vagy Palma Vecchiót, a húszas évei elején járó Moretto da Bresciát is rabul ejtette a giorgionizmus lírai hangvétele. A fej és a kéz ellentétes irányú mozgása, csakúgy, mint a barettel, lazán festett hajjal keretezett, gyengéden modellált arcot megvilágító fény élettelivé teszi a kompozíciót. A képen megörökített ifjú enyhén felfelé néz, a kéz gesztusa enigmatikus: nem tudjuk, mire mutat? Csak sejthetjük, hogy a gesztus vallásos jelentéssel esetleg a földi lét hívságára figyelmeztet. A kesztyű sárgája és szürkéje, vagy a gallér piros foltja a sötét kabáton a delikát színeffektusok iránti magas fokú érzékenységről tanúskodnak.
©Tátrai Vilmos