Salome tánca A „Berni mester a szegfűvel”

Márk evangéliumában (6, 21-26) olvassuk: Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek, tisztjeinek és Galilea előkelőinek. Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.” És a leány – aki a Bibliában még nincs megnevezve Salomeként – anyja, Heródiás kívánságának eleget téve, Keresztelő Szent János levágott fejét kéri jutalmul. A 15. század végén működő svájci mester néhány tábláján szignatúra gyanánt szegfűt látni, innen kapta a festő a szakirodalomban használatos nevét. Művein nyoma sincs a későgótikára jellemző expresszív stilizálásnak. Ennek a képnek az előadásmódja egyenesen ellentétes az evangéliumi epizód vészjósló drámaiságával. A szereplők csoportosítása kiegyensúlyozott, a gesztusok nem tükröznek semmiféle feszültséget, nyugtalanságot, a három főszereplőn, Heródesen Heródiáson és Salomén kívül csak egyetlen vendég foglal helyet az asztalnál, amelynek közepén, egy tányéron, egyetlen sült szárnyas árválkodik. Kordokumentum értékű, hogy evőeszközként villát nem, csak kést látunk az asztalon. A ruhák, fejfedők szintén divattörténeti értékkel bírnak. Az asztal végén ónkancsóval kezében tűnik fel egy pohárnok. Mellette két muzsikus szolgáltatja a zenét Salome táncához. Az egyik ifjú lantot, a másik hárfát penget. A kockás kőpadlón kutya birkózik a neki szánt ételmaradékkal. A háttérben, mellvéd fölött mintás aranyalap ékesíti a jelenetet.
©Tátrai Vilmos