Szent Cecília és Szent Valerianus Cornelis Engebrechtsz.

A köralakú kép, a tondó nem csak Firenzében terjedt el a 15. században, hanem Németalföldön is. Világi és vallásos témájuk egyaránt lehetett, de soha sem templomok, hanem mindig paloták, lakóházak belsejének díszítésére szolgáltak. Ez a kisméretű tondó eredetileg a legvalószínűbben egy ágy felett függött. Egyszerre a megrendelő házaspár portréja és két római szent, a harmadik században mártírhalált halt Cecilia és Valerius ábrázolása. A „portrait historié” vagyis a jelmezes portré egy igen korai, 1520 körüli példájáról van tehát szó: a jelmezes portrék legnagyobb divatja a barokk korára esik. A legenda szerint vőlegényét, Valeriust Cecilia térítette keresztény hitre. A férfi és a nő egyaránt azt a kardot tartja kezében, amely által vértanúságot szenvedtek. Mindkettőn felirat olvasható, amelyek értelmét máig nem sikerült megfejteni. Feltehetőleg az előkelő házaspár által választott jelmondatok rövidítéséről van szó. Ezek a mottók lehettek akár teljesen egyediek is, így a „betűrejtvény” megoldására, hacsak nem kerül elő a modelleket azonosító írásos dokumentum, csekély a kutatás esélye. Engebrechtsz korából csak kevés példát ismerünk arra, hogy Szent Cecília egyik attribútuma a sólyom legyen, de a motívum megjelenítése a női szenttel kapcsolatban nem egyedülálló. Cecília későbbi, és jóval gyakoribb attribútuma egy hangszer, nevezetesen az orgona. Mindkét modell arcáról jámborságot, áhítatot olvashatunk le, öltözetük viszont, életük és mártíromságuk korától elszakadva, divatos és elegáns.
©Tátrai Vilmos