Táj pásztorcsaláddal Jean-Louis de Marne

Marcus Porcius Cato Minor vagy Cato Uticensis (Kr. e. 95 – 46) Pompeius és Caesar harcában az előbbi oldalára állt, és amikor Pompeius vereséget szenvedett az öngyilkosságot választotta, hogy elkerülje Caesar bosszúját. Cignaroli Plutarkhosz elbeszélése nyomán (Párhuzamos életrajzok, Phókión-Az ifjabb Cato, 70) festette meg a hős önként vállalt halálát: Cato, mikor egyedül maradt szobájában, „kihúzta a kardot hüvelyéből, és a melle alatt magába döfte, de gyulladásos keze erőtlen volt, és nem halt meg azonnal. Halálos vergődésében leesett az ágyról, és a közelben álló földmérő műszert feldöntötte, ami nagy zajt okozott. A rabszolgák ezt észrevették, és jajgatásban törtek ki, majd fia és barátai bementek a szobába. Látták, hogy vérbe borultan fekszik a földön, belei majd mind kifordultak, de még élt és rájuk nézett; erre mindnyájan szörnyen megrémültek. Bement az orvos, megkísérelte a sértetlenül maradt beleket visszatenni és a sebet bevarrni. Cato erre élénkebb lett, ellökte magától az orvost, kezével feltépte a hasüreget, így sebe még nagyobb lett, és meghalt.” (Máthe Elek fordítása). A kép csak annyiban tér el a leírástól, hogy Cato nem esik le, hanem fekszik a feldúlt ágyon. Baloldalt fia, jobboldalt az orvos teszi az utolsó, kétségbeesett kísérletet a sebesült megmentésére. A Szókratész halálán látható siratás rituális gesztusait itt a pánik mozdulatai váltják fel. A mégoly horrorisztikus jelenetet az akadémikus mester mindent méricskélő tudatossággal rendezte meg.

©Tátrai Vilmos