Cím nélkül Manfred Wakolbinger

Manfred Wakolbinger a kilencvenes évek elején készítette első üveg-vörösréz szobrait. A szabályos üvegdoboz és a beleillesztett organikus formákat idéző rézidom olyan primer ellentéteket idéz fel, mint a külső–belső tér, a hideg–meleg, az átlátszó–átlátszatlan, az intellektuális–érzéki, a nyitott–zárt. Ellentétben az üveglapok hűvös, ipari geometriájával, a szobrok rézfelületei magukon hordozzák a fém kézi megmunkálásának lenyomatát, melynek közvetlensége az anyag fokozatosan láthatóvá váló patinájával együtt az emberi test, a bőr változásának asszociációját kelti, ezzel beemelve az idő dimenzióját az alkotás értelmezési mezőjébe. A réz érzékiségét az üveglapokon áthatoló fény és tükröződései tovább fokozzák, így a saját terét mintegy kitágító szobornak a néző is aktív részese lesz. Az üvegdoboz azt a teret jelöli ki, melyet a művész Paul Virilio francia filozófusra hivatkozva „negatív horizontnak” nevez: ez a tárgy és nézője közötti levegő „formája”, mely – mint a mű negatív kiterjedése – azzal egyenrangú, konstruktív tényező. Meditatív hangvételű munkáinak komplex tér-értelmezésével Wakolbinger a szobrászat műfajának legelemibb kérdését különös érzékenységgel és tisztasággal tematizálja.

Sodics Dominika