Zenélő társaság Wouter Crabeth I

A kép terét szinte teljesen kitölti a négy zenélő alakja. Hogy mint a korszak annyi más ábrázolásán, a zene és szerelem témája itt is összekapcsolódik, egyértelműen mutatja a fehér tollas kalapot viselő, lanton játszó ifjú póza és mimikája: kedveskedő mosollyal fordul a citerázó leány felé, akinek arcáról nem olvasható le pontosan szavakba önthető érzelem. Talán közönyt tettetve figyel. Jobb oldalt a harántfuvolán játszó férfi és mögötte a társa, akinek viola da gamba a hangszere, mintha tudomást sem vennének a szerelmi jelenetről. A fuvolás teljesen belefeledkezik a muzsikálásba, a vonóshangszeren játszó férfi arca pedig mélabúsnak tűnik. Mégis az a legvalószínűbb, hogy ők az ifjú „cinkostársai”, ők szolgáltatják a kíséretet a lantjátékhoz. Mindnyájan kívülről muzsikálnak. Nem néz bele sem a lány a lazán az ölében tartott, sem a két férfi az asztalon heverő, felkunkorodó kottába. A négy szereplő asztal körül ül, amelyet mintás szőnyeg borít. A balról beáramló fény vezetése, az alakok megvilágítása következetes, a simára csiszolt formák és valamennyi, gondosan kidolgozott részlet szemet gyönyörködtető, a kompozíció egésze mégis kissé esetlen, darabos. A legalább tíz évig Rómában élő holland mester közelről ismerhette meg a caravaggizmus drámai naturalizmusát, de csak felületesen fogadta be. Tehetsége korlátainál fogva nem tudta nyújtani azt a rendkívüli művészi teljesítményt, amit Caravaggio más holland követői: Gerard van Honthorst, Hendrick ter Bruggen, vagy Dirck van Baburen.
©Tátrai Vilmos