Pávián-amulett

Az amulettek tulajdonosuk számára mágikus erővel bírtak: apotropaikus, azaz védelmi, gyakran pedig gyógyító funkciót láttak el személyes tárgyként, ékszerek részeként viselve, ugyanakkor sírmellékletként is használták őket a túlvilági létezés elérése érdekében.
Ez az amulett guggoló galléros páviánt (Papio hamadryas) ábrázol stilizált sörénnyel, mancsa térdén pihen, hímtagja pedig jól kivehető a lábai között. Hátán függesztőgyűrűt alakítottak ki.
A pávián Thot isten szent állata, megjelenési formája volt. Az istent reprezentáló állatamulettek a Ramesszida kor végétől széles körben használt típussá váltak. A letisztult, sima felületek alapján ez a darab a Későkorra datálható.
Az amulettek viselője azt remélte, az istennel azonosulva részesülhet annak mágikus erejéből, ugyanakkor ezek a tárgyak az isten felé megnyilvánuló tisztelet jeleként is felfoghatók. Thot az írás istene, az írnokok védelmezője volt, így ez az amulett valószínűlegv egy írnoké volt. A tulajdonos sírjába helyezve a túlvilági lét eléréséhez, az újjászületéshez nyújtott támogatást. Thot szerepe a túlvilági életben kritikus jelentőséggel bírt. A legismertebb túlvilági útmutatást nyújtó forrásban, a Halottak könyvében is szereplő, ún. szív mérlegelése jelenetben Thot, az istenek írnoka jegyezte fel az eredményeket. A túlvilági megújhodás kapcsán ugyanakkor a páviánok Naphoz kötődő viszonya is fontos volt. Az állatok reggelente különös szertartással üdvözölik a napkeltét, így valamifajta különleges tudás birtokosaként is tekintettek rájuk, akik így segíthették a halottat Oziriszból Révé történő átalakulása, azaz az újjászületés során. Ezt az egyiptomi fajanszanyag szimbolikája is erősíti, amelynek fényvisszaverő képessége, ragyogása szintén a napistenre utalt. Emellett az anyag zöldes színe is a fiatalság, megújhodás szimbóluma volt.