| Alkotó | |
|---|---|
| Készítés ideje | 19. század második negyede |
| Tárgytípus | szobor |
| Anyag, technika | márvány |
| Méret | 102 × 152 × 73 cm |
| Leltári szám | 3665.U |
| Gyűjtemény | 1800 utáni Gyűjtemény |
| Kiállítva | Ez a műtárgy nincs kiállítva |
Mesteréhez, a klasszicizmus kiemelkedő képviselőjéhez, Antonio Canovához hasonlóan, Tadolini is az antik szépségideál megfogalmazására törekedett a szobrain. Tehetségének köszönhetően hamar kiemelkedett a kortársai közül: 22 évesen már a római San Luca művészeti akadémia tagja, mindemellett anatómiaprofesszor is volt. Nem véletlen, hogy amikor a gyűjtőszenvedélyéről ismert Esterházy II. Miklós 1817 és 1819 között Rómában tartózkodott, Canova és Thorvaldsen mellett Tadolinit is felkereste a műhelyében. Ekkor pillantotta meg a szobrásznak ezt a tizianói szépségű Venus-szobrát, amely Canova Paolina Borghese Bonapartét győzedelmes Venusként ábrázoló, hasonló pózban heverő félaktját (1804–1808, Galleria Borghese) idézi. Tadolini visszaemlékezéseiből ismert a történet, miszerint a hercegnek annyira megtetszett a szobor, hogy azonnal meg kívánta vásárolni a művésztől, aki azt eredetileg a pártfogója, Hercolani herceg megbízásából készítette. Ez utóbbi nem kívánt megválni a szobortól, de a javaslatára Tadolini megfaragta a replikáját, ezúttal is elsőrendű carrarai márványból, ám az eredetinél sokkal magasabb áron. A mű végül 1824-ben érkezett meg Esterházy II. Miklós bécsi műgyűjteményébe.
Lantos Adriána
Tóth, Ferenc, Donátorok és képtárépítők. A Szépművészeti Múzeum Modern Külföldi Gyűjteményének kialakulása, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2012, 28, 143. o.
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.
