Szolgaszobor

A csonka, erősen kopott, stukkózott felületén további, apróbb sérülésekkel tarkított, festett faszobrocska minden bizonnyal egy első átmeneti kori vagy kora középbirodalmi temetkezésből származó hajómodell evezős legénységének egyik tagját ábrázolja. Az ülő férfialak testét a szokásoknak megfelelően téglavörösre festették, fehér köténye deréktól lefelé egész altestét beburkolja. A tömbszerűen megformázott lábak elülső része teljes egészében letört, és az egykor a törzshöz csapolással rögzített karok is hiányoznak. Dús, fekete, plasztikusan is hangsúlyozott hajának tincseit egy hátul megkötött, fehér szalag fogja egybe. Száját, szemöldökét, fehér szemének kontúrjait, valamint az íriszt szintén feketével jelezték. Széles és domború mellkasa erős fizikumról árulkodik, enyhén aszimmetrikus testtartása pedig összehangban van az általa végzett tevékenységgel: a figura enyhén jobbra dől, a vállak egymáshoz viszonyított helyzete pedig arra utal, hogy bal karját kissé magasabbra emelte, mint a jobbját, s ez megfelel a hajó jobb oldalán helyet foglaló evezősök szokványos testtartásának. A szobrocska alján még kivehetők az eredeti csapolás nyomai, melynek segítségével az evezősfigurát a fedélzet deszkájához rögzítették.
Az egyiptomiak számára a közlekedés és szállítás elsődleges formája mindvégig a hajózás volt, így nem csoda, hogy az első, még agyagból formázott hajómodellek már a predinasztikus kor temetkezéseiben felbukkannak. A fából készült, többféle hajótípust mintázó, legénységgel felszerelt modellek csak később, az Óbirodalom második felétől váltak igazán népszerű temetkezési mellékletté. A mágikus reprezentáció erejénél fogva a sírban elhelyezett hajómodellek az utazás lehetőségét kínálták az elhunyt számára: szabadon átkelhetett a Nílus keleti partjáról (az élők világa) a nyugati partjára (a holtak birodalma), elzarándokolhatott távoli, szent helyekre (például Abüdosz városába), vagy az istenek társaságában átszelhette az égbolt és az alvilág kiterjedt, vizes régióit.