Pillérfőtöredék állatpárral a székesfehérvári Szűz Mária-prépostság templomából

Álló, nagyjából téglalap alakú hasáb. Teteje, alja, valamint két, egymással derékszögben érintkező oldala sík, dísztelen felület, míg a másik két oldala negyedkörívben lekerekített, amelyeknek a felületét a síkból plasztikusan kidomborodó faragás borítja. Az íves kialakítás legjobban a faragvány alján érzékelhető, míg a tetején a negyedkörív rendkívül hiányos. A faragvány felső, sík oldalán egy, az épebb széllel párhuzamos, téglalap alakú csaplyuk, valamint tőle jobbra lent és balra fent egy-egy négyzetes csaplyuk (az utóbbinak csak a töredéke) helyezkedik el. A faragvány jelen állapotában rendkívül csonka; a faragás sérült és kopott, főleg a síkból kidomborodó részletek esetében jelentős anyaghiány mutatkozik.

A két faragott oldal teljes felületét beborítja a faragás, melynek az alapsíkját hálószerűen elrendezett akantuszlevelek alkotják. A kompozíció hálószerű jellegét egymástól kis, négyszögletes bevésésekkel elválasztott, függőleges „szárak” hozzák létre, amelyeknek a közepén egy-egy kidomborodó „csomó” helyezkedik el (ezek felülete mindenütt sérült), melyekből mindkét irányba levelek ágaznak le és fel. A leveleket barázdák, a levélközöket apró furatok teszik plasztikussá. Azonban sem a mintázat, sem a levelek kialakítása nem teljesen következetes, vannak egyszerűsített, illetve a sémától eltérő részletek. A levéldíszes háttérből egy mindkét oldalra átforduló figurális ábrázolás, két ágaskodó állat, egy-egy griff emelkedik ki, amiknek a felső teste (egymás felé forduló csőrös fej, tollal borított nyak, kiterjesztett, tollas szárnyak) madár, alsó teste (sörénnyel borított, kiszélesedő altest, bojtos farok, négy láb) oroszlán. Az állatok feltehetően a faragvány alsó peremére támaszkodó, két hátsó lábukon álltak. Az íves oldalak és az azokat borító összefüggő ábrázolás ellenére a két állat között, a két elülső mellső láb alatt és fölött feltűnik a hasáb (elvleg nem létező) függőleges szélének egy-egy rövid szakasza.

Az állatpárral díszített faragványtöredék a Szent István király által a 11. század elején alapított székesfehérvári Szűz Mária-prépostsági templom 12. századi átépítéséből, a főhajót a mellékhajóktól elválasztó két pillérsor egyik négyzetes fejezetéből származik. A templom átépítésére feltehetően két szakaszban került sor: a keletről induló építkezés első fázisa a 12. század első évtizedeiben, valószínűleg 1105 után, Kálmán király (1095–1116) idején zajlott, egy ekkor már „régiesebb” stílust képviselő, Észak-Itália és Dalmácia területéről származó kőfaragók közreműködésével, míg a második fázis, a templom nyugati részének az átépítésével csak évtizedekkel később, 1150–1170 körül valósult meg.

Az új támrendszer jelentős méretű (1,2 x 1,2 méteres), négyzetes formájú pilléreinek a fejezeteiből a Régi Magyar Gyűjteményben őrzött fejezettöredékkel együtt mindössze 6 db pillérfő- és egy kisebb oszlopfejezet-töredék ismert. A kevés fennmaradt ornamentális kőanyag annak a következménye, hogy a templom köveit a bazilika végső pusztulása (1601) után tendenciózusan kitermelték, és építőanyagként máshol újra felhasználták. Ez az oka, hogy a templom pusztulása után a nagyjából négy részre darabolt pillérfejezetek töredékei közül csupán kettő került elő ugyanarról a helyről, míg a többi Székesfehérvár más-más pontjáról. (A MNG-ben őrzött faragványt például a templomtól délkeletre, egy újonnan épülő ház alapozási árkában találták meg 1862-ben). A fennmaradt töredékek között nincsenek összetartozó, egyazon pillérfőhöz tartozó darabok. Noha a hat pillérfejezet-töredék mindegyike rendkívül töredékes, azonban az állapotuk ellenére is egyértelmű a faragványok által egykor közvetített üzenet: a pillérfőkön ábrázolt mitikus állatok, szörnyalakok és egy szárnyas ördög a középkor emberét az evilági bűnök túlvilági következményeire, a vétkezők elkerülhetetlen bűnhődésére figyelmeztette.