
Fájdalmas Krisztus. Szűz Mária-oltár mozgószárnyának hétköznapi oldalának részlete a nagyszalóki Szent András-templomból
Régi Magyar Gyűjtemény
Alkotó | |
---|---|
Készítés ideje | 1795–1796 között |
Tárgytípus | festmény |
Anyag, technika | vászon, olaj |
Méret | képméret: 344 × 254 cm |
Leltári szám | 55.387 |
Gyűjtemény | Régi Magyar Gyűjtemény |
Kiállítva | Magyar Nemzeti Galéria C épület, Első emelet, 19. századi művészet, Pihenő |
A népes bécsi iparos- (cipész, majd műhímző) családból származó, de pozsonyi születésű Dorffmaister István a Dunántúl egyik legfoglalkoztatottabb freskó- és oltárképfestője volt a 18. század második felében. Rendkívül fiatalon került festészetet tanulni a bécsi képzőművészeti akadémiára, 1762-ben már Sopronban élt, és ott alapított családot. Dorffmaister hosszú és termékeny festői működése során sokféle megrendelésre és változatos műfajokban tevékenykedett: püspökök, szerzetesrendek és vidéki plébániák, városi polgárok és testületek, nemesi megrendelők foglalkoztatták. A nagyszabású freskóművek, oltárképegyüttesek mellett otthonosan mozgott a portréfestésben, készített színházi díszleteket, körmeneti baldachint, szentképeket magánáhítat céljára és történeti témájú képeket. Művészetének stílusváltozásai figyelemmel kísérhetők a korai rokokó formavilágú művektől az 1790-es évek klasszicizáló késő barokk alkotásaiig.
E kései időszakból való az a hat darabos reprezentatív pannósorozat, amely eredetileg a szentgotthárdi ciszterci apátság fogadótermét díszítette, benne többek közt a mohácsi csata ábrázolásával. A hat kép a szentgotthárdi apátság történetének fontos eseményeit örökíti meg, kezdve az 1183-as alapítással, az 1734-es újraalapítást, a rend modernizációs törekvéseit bemutatva, mindezt a magyar történelem vonulatába ágyazva. Két olyan országos történeti eseményt idéz, a mohácsi (1526) és a szentgotthárdi (1664) csatát, amely- akkoriban úgy gondolták- közvetlen befolyással volt az apátság sorsára. A nagy méretű vászonképek tapétaszerűen borították a terem falait, a fennmaradó szabad falsávokat az egyes történeti kompozíciókat kiegészítő tájképek fedték. A sorozat és a terem mennyezeti dekorációja Reutter Marian apát megbízásából készült, és programjához az alapot Theophil Heimb tudós ciszterci szerzetes 1764-ben megjelent, a szentgotthárdi apátság történetét feldolgozó munkája adta. Ebben mindkét csata részletes leírása Istvánffy Miklós történeti munkája nyomán szerepel, amelyet a festő a képi ábrázolásoknál hűen követett. Megrendelő és művész elsősorban a történeti hitelességre törekedett, valós történeti szereplőket ábrázol egyénített jellemvonásokkal, portrészerűen, és valós tájakat és városképeket mutat be a hátterekben, így hozva létre egy, a korában rendkívül modern szellemű, művészileg igényes, előremutató, reprezentatív alkotást.
A mohácsi csata képnek előterében és középpontjában az éppen elbukó, lovával együtt a patak mocsarába süllyedő II. Lajos király páncélos alakja látható. A középtér mozgalmas csatajelentében törökök és magyarok harca zajlik, a háttérben, közvetlenül a horizont alatt a Duna kék szalagja és a környék párába vesző dombjai látszanak. A kép szuggesztív előadásmóddal mutatja be az ütközetet és -miként a leírás is teszi- a fiatal király személyes tragédiáját.
Mojzer, Miklós (ed.), A Magyar Nemzeti Galéria régi gyűjteményei, Corvina Kiadó, Budapest, 1984, 201.
Mojzer, Miklós (ed.), Ungarische Nationalgalerie Budapest: Alte Sammlung, Corvina Kiadó, Budapest, 1984, 201.
Mojzer, Miklós (ed.), The Hungarian National Gallery: The Old Collections, Corvina Kiadó, Budapest, 1984, 201.
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.