En
Vissza a találatokhoz

Báró Haller Erzsébet képmása Schmiddeli Dániel

Alkotó

Schmiddeli Dániel 1705 – 1779

Készítés ideje 1755–56 körül
Tárgytípus festmény
Anyag, technika vászon, olaj
Méret

képméret: 95 × 76 cm
képméret (kerettel): 110 × 92 × 7 cm, 8,5 kg

Leltári szám 94.30M
Gyűjtemény Régi Magyar Gyűjtemény
Kiállítva Szépművészeti Múzeum, Második emelet, Barokk változatok – Magyarországi művészet 1600-1800

A 18. században az előkelő családok már nemcsak fiaik, hanem leánygyermekeik számára is igyekeztek a tanulás, művelődés lehetőségét biztosítani. Művelt leánynak az számított, aki az írás, olvasás és kézimunkázás mellett a festésben, rajzolásban és zenélésben is jártasságra tett szert. Haller Erzsébet portréja egy olyan sorozat darabja, amelyen arisztokrata leányok az akkori társasági viselkedés formái és korszerű műveltségigényei szerint jelennek meg. A képek 1756 és 1758 között készültek a pozsonyi Notre Dame-apácák leányneveléssel foglalkozó zárdája számára. A zárdában rajztanárként dolgozó Schmiddely Dániel a növendékeket egységesen kék öltözetben, a képzésükre utaló tárgyakkal örökítette meg, így Haller Erzsébetet ecsettel, kis festőpalettával és márványasztalra helyezett festékesdobozkával.

Feliratok

Felirat jobbra középen: BARO LISETTE | HALLER | de HALLER= | STEIN

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk