Vénusz Gaspare Landi

1817-ben, amikor Esterházy Miklós herceg megvásárolta ezt a képet Rómában, az örök város egyik legkiemelkedőbb koloristájának számító Gaspare Landit – érdemei elismeréseként – a római Accademia di San Luca elnökévé választották. A mintegy tíz évig a műhelyében őrzött, művészi kvalitásait kiválóan összegző művén Landi nemcsak az alakok, hanem a különféle textúrák, így a hűvös márvány és az aranyozott, illetve faragott részletek, a gyűrődő lenvászon lepedő és a függöny súlyos bársonyredőinek kontrasztját is mesteri módon oldotta meg. Az ábrázolásmódjában Tiziano és Giorgione Venusait felidéző festményen nemcsak az eszményi szépség, de a nemek és életkorok közötti különbségek kifejezése is foglalkoztatta, ugyanakkor ihletet merített Antonio Canovának a kor számos művészére nagy hatást gyakorló fekvő női aktjából is, amelyet 1804–1808 között mintázott Paolina Borgheséről. A fiatal, merengő leány mögött egy idős kerítőnő és egy sóvárgó tekintetű, izmos fiatal férfi tűnik fel, akit a korabeli leírások Alkibiadésszel azonosítottak. Az i. e. 5. században élt, apollói szépségű görög hadvezért nemcsak ragyogó szellemi képességei, hanem a vesztét okozó gyenge erkölcsei is híressé tették: emiatt kedvelt szereplője volt a 17–18. század fordulóján Rómában készült alkotásoknak.

Lantos Adriána