| Alcím | A Tiszánál |
|---|---|
| Alkotó | |
| Kultúra | osztrák |
| Készítés ideje | 19. század közepe |
| Tárgytípus | festmény |
| Anyag, technika | olaj, vászon |
| Méret | 18,5 × 28,3 cm |
| Szignó | lent, balra: Pettenkofen |
| Leltári szám | 381.B |
| Gyűjtemény | 1800 utáni Gyűjtemény |
| Kiállítva | Ez a műtárgy nincs kiállítva |
Az osztrák festők a 19. században felfedezték maguknak a magyar Alföldet mint festészeti témát: számukra a magyar puszta az „egzotikus Keletet” jelentette. Az akadémizmus kötöttségeit hátrahagyó, a természet felé forduló művészek a vasút kiépülésével könnyen eljutottak Szolnokra és környékére. A francia tájképfestészet, valamint a barbizoni iskola hatására az alföldi táj fényei, impressziója még vonzóbbá vált számukra.
August von Pettenkofen, aki Párizsban és Barbizonban is többször megfordult, az elsők között ismerte fel az alföldi tájban rejlő festészeti potenciált. Itt készült művei néprajzi pillanatképeknek is tekinthetők. A Tiszánál vagy Folyóparti táj címen is emlegetett mű a horgász magányos alakjának és az őt körülvevő végtelen magyar alföldnek az ellentétére épül. A folyópart tágas horizontjának látványát csupán egy kimagasló fa szakítja meg. A képen ábrázolt mocsaras vidék azért is különleges, mert ez a Tisza-parti természeti környezet, amely a korban a művészek számára oly sokrétű inspirációs forrást jelentett, az 1870-es évek folyószabályozásaival végleg eltűnt.
Izsák-Boda Bianka
Művészet és vadászat: válogatás a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből, 232-233. o.
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.
