Apuliai vörösalakos olpé (kancsó)

Apuliai vörösalakos olpé tojásdad testtel, a ki- és lehajló szájperem körül plasztikus gyűrű. A szalagfül alsó és felső részén plasztikus női fej emelkedik ki. A kétoldalt keretes palmettával, alul-fölül pedig nyelvmintasorral keretezett képmezőn és a talpgyűrű feletti kihagyott sávon kívül a váza fekete.
A képmezőben sziklán ülő nőalak kezében tükörrel, hajában szalagot, deréktól lefelé köpenyt visel. Szemben vele ruhátlan, szárnyas Erós, hajában szalag, leengedett jobb kezében ág. Lekopott fehér járulékos színnel készült részben a szikla, a tükör nyele, alja és kerete, Erós hajszalagja és kezében az ág.
A dél-itáliai vázaképekre jellemző módon a jelenetnek több értelmezési lehetősége is elképzelhető. A nőalak kezében tükörrel nem feltétlen a női élet egy momentumát jeleníti meg, hanem a halotti, túlvilági rítus részeként is magyarázható. Erre utalhat Erós behajlított bal keze, amellyel megszólító, hívó mozdulatot tesz, jelenléte tehát lélekvezetőként is értelmezhető.
A festés a Kr. e. 360–350 körül működő Schlaepfer-festő műve.
Az edénytalp alján rozsdavörös színnel, égetés után festett görög betűs felirat olvasható: PAKERIOIANDROPHYKTAI. A görög nyelvű felirat két szóra tagolható, mindkettőnek ez az egyetlen előfordulása az ismert antik írott hagyományban, így a szöveg értelmezése bizonytalan. Valószínű feltevés szerint az első szó egy fogadalmi szöveg címzettjének jelzős neve (“a Kegyeshez tartozó”), aki az oszk pantheon egy férfi- vagy nőalakja lehetett, míg a második szó egyaránt hordozhatja az “aki menekül a férfiak elől” és “aki elől menekülnek a férfiak” jelentést. Az írás görög szövegek rögzítésében járatos, gyakorlott kéz műve, így a tárgy egykori tulajdonosai közt – bár a dedikáló névtelen marad – görög műveltséggel rendelkező italikus(oka)t lehet feltételezni.

Az 1861-es rionerói magyar ásatásról származó lelet.