II. (Szent) Henrik német-római császár Giovanni Bonazza Ismeretlen szobrász (korábbi attribúció)

A velencei barokk szobrászat jellegzetes műfaját képviselik a népvándorlás kori és kora középkori uralkodókat ábrázoló portrémedalionok, Giovanni Bonazza (1654−1736) és műhelye alkotásai. Bonazza egy népes művészcsalád és szobrászműhely fejeként tevékenykedett az észak-itáliai Veneto tartományban: a 17. század végétől Padovában működő műhelye számos környékbeli templomot és villát látott el szobrokkal. Oltárai és vallásos témájú szobrai díszítik többek között a velencei Frari-, a padovai Santa Maria dei Servi-templom és a Szent Antal-bazilika belső tereit, világi témájú szobrai a szentpétervári Nyári kertben, a Ponte di Brenta- beli Villa Bredában és a strábeli Villa Pisaniban találhatók. Az itáliai uralkodókat, valamint híres embereket ábrázoló, márványból faragott portrésorozatok megrendelői a helyi patrícius-rétegből kerülhettek ki. A legnépszerűbb uralkodók ábrázolásaiból külön megrendelésre több darab is készülhetett, a rettegett hun király, Attila portréjából további négy példányt ismerünk. Az ábrázolások előképei egy 1664-ben Torinóban megjelent metszetes könyv, Emanuele Tesauro történetíró Del regno d’Italia sotto i barbari epitome című művének illusztrációi voltak. A kötetben hatvankét itáliai uralkodó portréja szerepel, Alarik gót királytól (376–410) II. Henrik német-római császárig (973–1024). A Tesauro-könyv nyomán akár teljes portrésorozatok is készülhettek: egy 18. századi forrás megemlíti, hogy a Padovához közeli Strában, a Forzadura család palotájában hatvan itáliai király márványból faragott képmását őrizték. A budapesti műtárgyegyüttes – tizenhét királyportré kiegészülve négy, felirat nélküli „karakterfejjel” – szintén egy, a Tesauro-kiadvány után készült teljes királysorozat töredéke lehet, amely Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjtő és mecénás kollekciójából származik. Jankovich a pest-budai műgyűjtés másik jeles képviselőjének, Marczibányi Istvánnak (1752–1810) az örököseitől vásárolta 1816 körül a hatvankét darabos domborműsorozatot. Az 1836-ban a Nemzeti Múzeumba került tárgycsoport a 20. század elején szétszóródott.