Angyali üdvözlet Cseh mester

Az 1400 körüli lágy stílustól idegen a szertartásos ünnepélyesség, a hieratikus szigor. Az internacionális gótika mesterei gyönyörködtető szín és formavilággal, mozdulatokra és ruházatra egyaránt kiterjedő eleganciával és érzelmes hangvétellel hatnak a nézőre. Az ismeretlen cseh festő képén mindkét szereplő félig felénk fordul, s ezzel máris bensőséges kapcsolatba kerülnek a szent cselekményben csak lélekben résztvevőkkel. Két kedves gyermekarcot látunk, a két alak inkább a mesék, mint a kanonizált Szentírás világából lép elénk. A kócos hajú, fehér leples, puha zöld szárnyakon érkező, karjait keresztbe tevő Gábriel és a hosszú hajú, szemlesütve imádkozó, lágyan redőzött köpenybe burkolt kisleány Mária egymással annyira egyívású, hogy parancs és engedelmesség kontrasztja észrevehetetlenné oldódik. A cselekmény dogmatikai tartalma háttérbe szorul ebben az ösztönösnek, gyermekinek tűnő előadásmódban. Több ebben az interpretációban a közvetlenség, az együttérzés, mint a hittani kötöttség. A mesehangulat megteremtésében számottevő szerepe van a rózsaszín, a kék, a zöld és a fehér derűs összecsengésének. A tér mélységének érzékeltetése hozzávetőleges, logikája reneszánsz előtti logika. Az aedicula rózsaszín árkádjának felső pereme egybeesik a kép felső szélével, de a jobb oldali pillér olyan imapulthoz csatlakozik, amely a képsíknál beljebb helyezkedik el. A térillúzió megteremtésére irányuló törekvést jelez az is, hogy Mária köpenyének egy csücske ráhajlik az imapult középső kiszögellésére.
©Tátrai Vilmos