En
Vissza a találatokhoz

Gulya Friedrich Voltz

Alkotó

Friedrich Voltz Nördlingen, 1817 – München, 1886

Kultúra német
Készítés ideje 19. század közepe
Tárgytípus festmény
Anyag, technika olaj, fa
Méret

24 x 53,2 cm

Szignó

lent, balra: F. V.

Leltári szám 351.B
Gyűjtemény 1800 utáni Gyűjtemény
Kiállítva Ez a műtárgy nincs kiállítva

A tizenéves korában már rézkarcolóként és litográfusként tevékeny Friedrich Voltz egy háromgenerációs művészcsalád középső tagjaként született. Édesapjától sajátította el a mesterség alapjait, majd rövid ideig a müncheni festészeti akadémián tanult. Az elméleti ismereteknél azonban a régi mesterek, leginkább a 17. századi holland festők alkotásai –Paulus Potter Fiatal bikája (1647, Mauritshuis, Hága) később meghatározó jelentőségűvé vált az életművében –, valamint a természetben, a bajor Alpok hegyei közt nyaranta szerzett közvetlen plein air tapasztalatai nagyobb hatással voltak rá. Voltz a kezdetekben lovakat, majd az 1840-es évek elejétől fogva bikákat és teheneket festett, esetenként portrészerű megjelenítésben, kiemelve az egyes, a korban kitenyésztett fajták jellegzetességeit. A jelen képhez hasonló idilli tájképeket is alkotott, amelyeken a békés, mozdulatlanságba merevedett állatok staffázsfigurákként jelennek meg. Itt az égbolt, a közelgő zivatarfelhők a természet változékonyságát éreztetik; a fényhatások, az árnyékok festői megjelenítése tompa, a felszín alatt lüktető feszültséget kölcsönöz a képnek. Virtuóz képeinek köszönhetően Voltz a kor egyik legnevesebb német állatfestőjévé vált. Élete végén professzorrá nevezték ki, és megkapta a bajor állam polgári érdemrendjét.

Lantos Adriána

Bibliográfia

Peregriny, János, Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum állagai. 3.rész, Új szerzemények. 3. füzet: a, Plastikai művek; b, Az 1913. évi szerzemények; c, Kifüggesztésre, elhelyezésre és kezelésre vonatkozó adatok: d, Sorszámszerinti jegyzék; e, Tárgymutató; f, Javítások; g, Tartalomjegyzék, Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1915, 267. o.

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk