Grafenstein környéke Josef Willroider

Josef Willroider osztrák tájképfestő és grafikusművész először Villachban, majd Münchenben folytatott művészeti tanulmányokat. Münchenben ismerkedett össze id. Eduard Schleich tájképfestővel, aki az 1850-es években a Barbizonban és Fontainebleau-ban dolgozó művészekkel is kapcsolatba került, s akinek fontos közvetítő szerepe volt a francia tájképfestészet eredményeinek müncheni érvényre jutásában.

Josef Willroider 1866-ban Düsseldorfba költözött, ahol több mint két évtizedig élt. Itt ismerkedett és barátkozott össze az Achenbach fivérekkel Andreas-szal és Oswalddal, akik lelkesedtek a holland tájképfestészetért. Ennek hatására Willroider több alkalommal is járt Hollandiában. A festőt a müncheni Királyi Művészeti Akadémia 1882-ben tiszteletbeli tagságával tüntette ki.

Testvére, Ludwig szintén festőművész volt és 1883-ban ugyanebben megtiszteltetésben részesült, majd 1886-ban a müncheni akadémia professzora lett. Josef Willroider rendszeres kiállítója volt a müncheni művészeti egyesület kiállításainak és tájképeivel sok sikert aratott. 1889-ben visszatért Münchenbe és ekkortól a testvérek közös műteremben dolgoztak. Művészetük ekkor emelkedett a német tájképfestészet élvonalába. Kedvenc festőterületük a Starnbergi-tó és Bernried környéke volt. Josef Willroider gyakran dolgozott Ausztriában is, például a Wörthi-tónál, vagy Villach, illetve Klagenfurt környékén, ahol a Budapestre került festmény is készült.

A karintiai tájképen az állatok csak mellékszerepet játszanak. A fő motívum a tágas, nyugodt táj, aminek emberi dimenzióit az alacsony horizonttal érzékelteti a művész. A tájban járó ember szemszögéből látjuk a vidéket, amelynek az állatok éppoly nélkülözhetetlen hozzátartozói, mint a fák és bokrok.

Matits Ferenc