
Csendélet kancsóval, gyümölcsökkel és sajttal
Régi Képtár
A német születésű Johann Zoffany feltehetően 1760-ban érkezett Londonba, ahol hamar elnyerte az ünnepelt színész-drámaírónak, a Drury Lane Theater igazgatójának, David Garricknek a támogatását. A színészt számos szerepében megörökítette, így Thomas Otway 1682-ben megjelent, A megóvott Velence című darabjának főszerepében is, oldalán Susannah Maria Cibber színésznővel. Garrick a kor egyik legnagyobb színházi sikerévé vált mű egy 1762-es előadásán, saját színházában, a darab cselekményének csúcspontján látható. Díszletként a velencei Canal Grande szolgál, a háttérben a Santa Maria della Salutetemplommal. A színészek az akkori szokások szerint nem autentikus kosztümöket, hanem a korabeli angol divatnak megfelelő öltözéket viselnek.
Benkő, Éva – Garas, Klára – Urbach, Zsuzsa, Ember, Ildikó – Takács, Imre (eds.), Old Masters’ Gallery Summary Catalogue Vol. 3: German, Austrian, Bohemian and British Paintings 3, Budapest, 150. o.
Pigler, Andor, Katalog der Galerie Alter Meister, 1-2. Museum der Bildenden Künste, Szépművészeti Múzeum, Budapest. 2, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967, 785. o.
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.