Diana és Actaeon Jan Brueghel (I) Hendrick van Balen

Az antwerpeni Hendrick van Balen nem hagy kétséget afelől, miképpen értelmezi Diana és Actaeon találkozását: a szűz istennő feje fölé virágkoszorút tartva lebeg a gyermek Cupido. Diana tehát szerelemre gyullad, és hogy ettől a hozzá nem illő érzéstől azonmód meg is szabaduljon, varázsolja szarvassá a gyanútlan vadászt. Van Balen uralkodói pózban középre helyezi Diana alakját. Istennői hatalma abban is kifejezésre jut, hogy társnője, aki megpróbálja őt eltakarni, hódoló testtartásban térdepel előtte. A cselekmény a tér mélységében bontakozik ki, és a háttérbeli tisztáson fürdőzők erősebb megvilágítása érzékelteti, hogy árnyas berekben zajlik. A festmény az 1600 körül már teljesen nemzetközivé lett típus és mozdulatkészletet használja. Nincs testtartás
amelynek eredetijét ne találhatnánk meg Michelangelo, Raffaello, Tiziano vagy Tintoretto művein. Antwerpenben ebben a korszakban klasszikus olasz mintaképek nyomán festeni annyit jelentett, mint a művészetben a jó modort ismerni, helyes ízlés szerint alkotni. A különféle
mintaképek nem csak közvetlenül, hanem több áttétellel, igen gyakran metszetek közvetítésével is hatottak. A Bársony-Brueghel festette dekoratív lombkulissza már sokkal inkább a helyi, flamand festészeti tradíció részét alkotja. Van Balen életműve döntő részben az ilyen típusú festményekből áll. Diana és Actaeonja, többi kabinetképéhez hasonlóan, dúsan megrakott asztal, amelyről semmilyen finomság, legyen az akár életképi, akár tájképi vagy csendéleti motívum, sem hiányozhat.
© Tátrai Vilmos