Épületrom mellszoborral Norbert Grund

A festő álmot lát, amelyben együtt van szépség, derű és mélabú. Háttérül egy ókori épület felmagasodó romja szolgál. A falon hatalmas nyílás tátong, amelyen át napsütötte tájra látunk, és ahonnan, miként felülről is, beáramlik a fény. Az alig felhőzött mediterrán ég ragyogása a fal jobb oldali omladékát, egy földön heverő követ és egy szépen faragott kővázát világít meg a legerősebben, de jut belőle máshová is. A szürkeruhás cicerone egy elegánsan öltözött előkelő férfinek a kúpos talapzatra helyezett mellszobrot mutatja, alighanem az ábrázolt érdemeit méltatva. Költő, filozófus, esetleg hadvezér mellszobra? Mindegy is. Az ő csontjai porladnak abban a szarkofágban, amely előbúvik a földből. Mintegy vigaszul friss zöld levelek kezdik elborítani a kőkoporsó tetejét. A jelenetet a fal tetejére támaszkodó ifjú nézi, rejtve marad előttünk, hogyan sikerült oda feljutnia. Onnan fentről egy parasztlányt is láthat, aki heverő szamara mellett pihen. Ez a bukolikus jelenet talán az örök jelent jelképezi, míg a szobor a múlt dicsőségét, a szarkofág és az omladozó, több helyütt gazzal benőtt rom az elmúlást szimbolizálja; nem az allegóriák tanító célzatával, inkább költemények mélázó, halk szavával. A kőváza, feltehetjük, a művészet teremtette szépséget magasztalja. Nem tudjuk, hogy Grund járt-e Itáliában, de cseh és osztrák gyűjteményekben épp elég kortárs velencei festményt láthatott, amelyek mintát adtak számára színbeli ínyencségekhez, a képzelet szabad játékához és a laza ecsetjáráshoz.
©Tátrai Vilmos