En
Vissza a találatokhoz

Oszloptörzs töredéke Gertrúd királyné síremlékéből Francia mester

Alkotó

Francia mester 13. század első fele

Készítés ideje 1220 körül
Tárgytípus kőfaragvány
Anyag, technika homokkő
Leltári szám 90.22.8M
Gyűjtemény Régi Magyar Gyűjtemény
Kiállítva Ez a műtárgy nincs kiállítva

Ovális keresztmetszetű oszloptörzs kis töredéke. Mindkét végén törött. A felületén foltokban fehér alapozás, illetve halvány fekete festék nyomai látszanak.
A töredék Gerevich László pilisszentkereszti ásatásán, a ciszterci apátsági templom négyezetében, az északi diadalívpillér előtt került elő 1975ben. Mérete és formája egyaránt arra mutat, hogy annak a francia szobrász által Magyarországon faragott díszes síremléknek volt a része, amit a pilisi erdőben, 1213-ban meggyilkolt Gertrúd királyné sírja fölé emeltek 1220 körül. A finoman profilozott, gerecsei vörös mészkő lábazati párkányból és fedlapból, valamint az általuk közrefogott, aranyozott és színesre festett domborművekkel díszített, szürkés-sárgás homokkőből faragott oldallapokból álló tumba tetején Gertrúd királyné szintén homokkőből faragott és festett, életnagyságú halotti portrészobra, az ún. gisant feküdt, feje alatt párnával, a párnát egy-egy kezükkel két oldalról tartó, másik kezükben füstölőt lóbáló angyalokkal körülvéve. A domborműves oldallapokon, architektonikus részletekkel aprólékosan kidogozott háromkaréjos vakárkádok alatt, trónuson ülő (a hosszú oldalakon), valamint álló (a rövid oldalakon) alakok jelentek meg.
A töredéket a más pilisi darabokkal (pl. ltsz. 90.22.6–7M) fennálló egyértelmű forma- és méretazonosság a síremlék oldallapjainak architektonikus díszítéséhez, a háromkaréjos vakárkádokat tartó, szabadon álló oszlopok sorához kapcsolja.

Bibliográfia

Gerevich, László, A pilisi ciszterci apátság, Studia comitatensia: tanulmányok Pest megye múzeumaiból, Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1984.

Takács, Imre, “A Gertrúd-síremlék rekonstrukciójának kérdései”, in: Majorossy J., dr. (szerk.): Egy történelmi gyilkosság margójára. Meráni Gertrúd emlékezete, 1213-2013, Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2014, 189-202. o.

Takács, Imre, “The Tomb of Queen Gertrude”, Acta historiae artium Academiae Scientiarum Hungaricae 56 (2015), 5-88 o., 3.6. sz., 87.

Takács, Imre, A francia gótika recepciója Magyarországon II. András korában, Balassi Kiadó, Budapest, 2018, 124-158. o.

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk