Az útvonaltippet Száraz Anna, az ELTE BTK végzős művészettörténész hallgatója készítette 2021-ben.
A világjárvány, a tél és az ünnepek időszaka sokunk számára lehetőséget adtak a lecsendesedésre. Ilyenkor mérlegeljük és átgondoljuk eddigi életünket vagy annak egy szakaszát. De milyen értékrend alapján ítélheti meg az ember a saját életét? Milyen mankók segítenek objektívebben látni önmagunkat? A keresztény kultúrkörben az egyetemes emberi viselkedésről szóló vélekedéseket a 7 sarkalatos erény és 7 fő bűn határozta meg évszázadokon keresztül. Sétánk alatt a 7 főbenjáró bűn ábrázolásain keresztül látni fogjuk, hogy mivel jár, ha nem tudjuk ezeket a késztetéseket kordában tartani. A történetek megismerése után érdemes feltennünk magunknak a kérdést: A bűn elkövetése a felszabadulás érzésével jár? Vagy becsapjuk önmagunkat a szabadság illúziójával? És vajon létezhet-e megbocsátás?
A kevély ember túlértékeli önmagát. Számos kevélységről szóló történetet ismerünk, a legnépszerűbb példák a Bibliából: a bűnbeesés és a Bábel tornya. Mindkét történetben arról szól, hogy az ember egyenrangú akart lenni a felsőbb hatalommal, ám mindkét kísérlet kudarcba fulladt: a bűnbeesés eredményeként kitaszították az első emberpárt az Édenkertből, Bábel tornyának építését pedig Isten a nyelvek összezavarásával büntette. Az ajtónyílás felett látható festmény még nem utal a későbbi bukásra, az emberek nyugodtan dolgoznak az előtérben. A perspektivikus ábrázolás egy igen kreatív és ritka példáját láthatjuk: a festő annak érdekében, hogy Bábel tornyának nagyságát kiemelje, egy x alakú útkereszteződés közepére helyezte az épületet, mely felfele keskenyedik, ráadásul egyre kijjebb van a dőlésszöge. Minderre a fény-árnyék hatások is ráerősítenek, így lesz az épület ezen a viszonylag kis képen is egy kevélyen terpeszkedő monstrum.
Az 1580-ban készült flamand kép kellemes, meleg színhasználata ellenére az alaposabb szemlélés során viszolygást válthat ki nézőjéből. A padló koszos, egy felborult üres üveg mellett az ételmaradékokat háziállatok fogyasztják. A szereplők tekintetén és arcán az értelem minimális csírája sem mutatkozik, sőt valaki a háttérben éppen a részegségét könnyíti. A társaság legjózanabbja egy asszony, aki ételeket ábrázoló illusztrációkat mutat a többieknek. A festmény turpissága az, hogy szereplői úgy viselkednek, minta egy zenélő társaság tagjai lennének. A nő „kottát” tart a körülötte éneklőknek, sőt, ketten hangszeren is játszanak. Egy állat lábszárát elfogyasztó nő furulyázni készül, mellette egy férfi átlátszó, üveg trombitát fúj.
Ha gyilkosságról van szó, az elkövető legtöbb esetben haragot érez, az itt látható Cranach festményen ugyanakkor semmilyen érzelem nem tükröződik Salome arcán. Heródiás lánya itt egy korabeli „femme fatale”, avagy végzet asszonya szerepét játssza, ezt hangsúlyozza kilógó válla, hivalkodó, provokáló megjelenése is. Minél hosszabban nézzük a szája vonalát, annál inkább feltűnik gúnyos, közönyös mosolyának ridegsége. Keresztelő János levágott feje olyan természetesen hever a tálon, mintha egy halom gyümölcsös lenne, a háttérben egy sziklás hegycsúcson egy lovagvár tűnik fel. Egy szent kivégzése egy hétköznapi jelenetben: ebben áll a festmény hatásának ereje.
Érdekesség, hogy Cranach több alkotásán is visszaköszön ez a női arc és viselet, többek között Judit és Holofernész ábrázolásán is. A két téma ikonográfiai hagyományában igen hasonló, így sokszor nehéz eldönteni, melyik bibliai szereplőt látjuk.
Lásd: https://www.metmuseum.org/art/collection/search/436038
Hans Rottenhammer képe egy igazságtalanság történetét dolgozza fel. Az ószövetségi Putifár, a fáraó testőrségének parancsnoka, megvásárolta rabszolgának Józsefet, aki a háza körüli ügyeket intézte. Putifár felesége csillapíthatatlan vonzalmat érzett a fiatal fiú iránt és egy nap, amikor rajtuk kívül senki sem volt otthon, megfogta az ifjú ruháját és egyértelműen kimondta akaratát: „Hálj velem!”. József erre kifutott a házból. Úrnője nem tudta elfogadni a visszautasítást, és bosszúból elterjesztette, hogy a szolga megpróbálta megerőszakolni, ezért Józsefet börtönbe vetették. Putifárné bujasága és sértett önérzete egy ártatlan ember bebörtönzéséhez vezetett.
A flamand Abraham Janssens elsősorban Caravaggio hatásáról tanúskodó, nagy méretű vallási és mitológiai műveiről ismert. Rubens Olaszországból való visszatérése előtt ő volt a vezető történelmi festő Flandriában.
A Vidámság és a Búskomorság allegóriája két szélsőséget mutat be. A bortól pirospozsgás arcú figura szemét a gigantikus borospohárra veti, kizárva a külvilágot. Virágból font koszorújával és fehér ruhájával a fiatalság megtestesítője. Mögötte egy sápítozó öregasszony szintúgy a saját világával van elfoglalva. A festmény két szereplője nem alkot egy társaságot, nem foglalkoznak egymással, mindketten a maguk valóságát élik.
Általánosan elterjedt, hogy a jóra való restség a fizikai lustaságra korlátozódik, holott ennek jóval tágabb horizontja is lehet. Ide sorolhatunk olyan szellemi és a lelki folyamatokat is, melyek bármilyen cselekvésre bénítólag hatnak, illetve olyan állapotokat eredményezhetnek, mint a depresszió, a tudatosság és a megfontoltság hiánya, mely a festmény mindkét szereplőjére érvényes.
Ha különböző kultúrák legendáit, vallását tanulmányozza az ember, elég gyakran találkozik testvérek közötti irigységgel. Az emberi civilizáció egyik legősibb ösztöne brutális következményekkel járhat, ha hagyja az ember, hogy eluralkodjon rajta. A zsidó-keresztény kultúrkör legismertebb példája erre Káin és Ábel története. A fontanarosai mester képét feszélyezően borús hangulat hatja át. A szinte természetellenesen kontraszos tájban játszódó jelenetben a szülők gyásza és a tett keserűsége adja meg a kép atmoszféráját. Szemlélése közben feltehetjük magunknak a kérdést: Mihez vezet a testvéri irigység? Ki a valódi áldozat?
János evangéliumában visszautal Káin történetére: „Mert az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást. Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és megölte testvérét. S miért ölte meg? Azért, mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvérének tettei pedig igazak. Ne csodálkozzatok, testvérek, ha a világ gyűlöl titeket. Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne. Abból ismertük meg a szeretetet, hogy ő életét adta értünk, tehát nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete? Gyermekeim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!”
Ahogy a cím is sejteti, a festményen szinte minden megtalálható, ami a földi gazdagsághoz tartozik: az asztal tele van réz, arany, ezüst edényekkel, szétszórtan spanyol és flamand pénzérmékkel, egy tálkában drágaköves gyűrűk, valamint különböző pecsétes iratok halma, vélhetően kereskedelemmel kapcsolatos dokumentumok láthatók. Jobb felső sarokban, egy nyitott ajtón keresztül a kereskedő halálának jelenetére látunk rá. A férfit a lelkére éhező démonok veszik körül, az ablakban felvillan a Pokol tüze.
A festmény példázat arra, hogy az anyagi javak hajszolása, felhalmozása és birtoklása oly módon rabjává teheti az embert, hogy csak akkor ébred rá szenvedélybetegségére, mikor már késő. Emellett a kép mindenki számára figyelmeztetés, akinek minden törekvése a földi javak megszerzésére irányul. Az Ószövetség szerint a fösvény ostoba, mert mindent megvon magától, és gonosz, mert nem osztja meg javait a rászorulókkal. Ugyanez a kifejezés az Újszövetségben már inkább pénzsóvárságra utal.