Az útvonaltippet Fábián Blanka, az ELTE BTK végzős művészettörténész hallgatója készítette 2022-ben.
Az útvonalat bejárva olyan művekkel fogunk találkozni, amelyeken különösen nagy szerep jut a különböző anyagoknak és textúráknak, legyenek azok valósak vagy valóságosnak tűnők. A kiválasztott alkotásokon a művészek nem csak a festék bravúros felvitelével igyekeztek anyagszerű felületeket megjeleníteni, hanem felhasználtak aranylemezt, papírmasét, enyvbe mártott vásznat és még kagylók gyöngyházát is. A szokatlan anyagok felbukkanásának különböző okai lehetnek, de az eltérő időkben és földrajzi helyeken született műveket mégis összeköti az alkotók törekvése, hogy anyagi minőségekkel nyűgözzenek le minket. Az útvonalat végigjárva, kiderül, hogy a felületek gazdagsága még hatással tud-e lenni ránk, illetve az is, hogy a mi érzékeniket is meg tudják-e téveszteni ezek a több száz évvel ezelőtt készült művek.
Jacopo Sansovino sokoldalú szobrászként a legkülönbözőbb anyagokkal dolgozott. Az itt látható domborművének anyaga cartapesta, azaz papírmasé. A technika, amely napjainkban is igen kedvelt, a 16. században ritkaságnak számított Észak- és Közép-Itáliában. A hasonló reneszánsz domborművek inkább terrakottából vagy márványból készültek. Jacopo Sansovino ez utóbbi anyag hatását szerette volna kelteni papírmasé művével. Mivel a kővel ellentétben a papír kiválóan alkalmas a festésre, így a dombormű élénk színezést is kaphatott. Amellett hogy a papír anyagköltsége töredéke volt a márványénak, a technika a sokszorosítást is lehetővé tette. A folyamat lépéseit végigkövethetjük a videón, mely a teremben elhelyezett képernyőn, a “technikák” fület lenyitva jelenik meg.
Ugyanaz a művész, ugyanaz a téma, és ezúttal is különleges az anyaghasználat. Sansovino a firenzei Mercato Nuovo homlokzatára szánt márványszobor pályázatára nyújtotta be ezt a kis modellt. Bár a pályázatot megnyerte, a márványszobor sosem készült el. A szobortervhez viaszból formázta meg az alakokat, Mária ruházatát viszont enyvbe mártott vászonból alakította ki. Az így kirajzolódó redők zavarba ejtően realisztikusak, hiszen valóban egy textil gyűrődései adják azokat. A korban sok hasonló viaszmodell készült, azonban ezek közül nagyon kevés maradt fenn. Az itt kiállított szoborterven is jól látszik, hogy milyen sérülékeny egy ilyen tárgy. Az, hogy Jacopo Sansovino műve mégis fennmaradt talán annak köszönhető, hogy a művész kis agyag- és viaszmodelljei már saját korában is nagy megbecsültségnek örvendtek.
Tipp: Az első terem közepén álló szárnyasoltár alatti fiókot kihúzva megismerkedhetünk a poncolás technikájával, amely az útvonal következő művén hangsúlyos szerepet kap majd.
Máriát és a gyermek Jézus alakját pompás anyagok veszik körül. A korona, a dicsfények és a díszes ruhaszegélyek aranyozással és poncolással készültek. Ezek a technikák az ötvösművészetben is használatosak, az így kialakított részek tehát nem csupán úgy hatnak mintha aprólékosan díszített ötvöstárgyak lennének, hanem bizonyos mértékben valóban azok. A gyermek felsőtestét borító könnyű anyag és a Mária haját takaró kendő megjelenítése is valószerű. Utóbbi fodrai szinte meglebbenni látszanak. A Szűz köpenyét díszítő bizáncias ruharedők viszont egyáltalán nem igyekeznek a valóság látszatát kelteni. Így érdekes ellentét feszül az egyes részletek realizmusa és a redők stilizált megjelenítése között. Különös, hogy ugyanez a művész, a szomszédos oltárképén a valós látványnak megfelelően ábrázolja az anyag gyűrődéseit, itt nem érvényesül a bizáncias felfogás.
Az oltár festőjének neve nem ismert, tudjuk azonban, hogy a spanyolországi Kasztíliában alkotott, ahol ekkoriban erőteljes volt a németalföldi festészet hatása. A mestert elbűvölte az északi képeken gyakran felbukkanó brokát anyag, Mária és Mária Magdolna ruhájának anyagát hasonló módon, a legnagyobb fokú realizmussal igyekezett megjeleníteni. Ugyanígy járt el a püspök-szentek ruházatát díszítő gyöngyök és drágakövek esetében is. Viszont a pásztorbotot az aranyozás, valamint a határozott kontúr síkszerűvé és rajzossá teszi, így ez elüt a realisztikusan megfestett részletektől. Az oltárképen különösen erős a szélsőséges érzelmek megjelenítésére való törekvés. Ez szintén olyan jellemző, amely kor németalföldi festészetben is tetten érhető, azonban a kasztíliai mester egy a kép minden egyéb részletétől eltérő, erőteljes árnyékokkal operáló festésmódot haszált a szokatlanul karakteres arcvonások megjelenítéséhez.
Ezt a festményt szemlélve könnyen elbizonytalanodhatunk, hogy mit is látunk: a kép festett felületét, vagy tapintható tárgyakat és anyagokat. Pontosan ezt a hatást szerette volna elérni a művész. A francia „trompe-l’oeil” azaz, a „szem megtévesztése” kifejezés is erre a játékra utal. Ez a festmény azért különleges a hasonló művek között, mert miközben a festő megpróbálja becsapni a szemünket, őszintén feltárja az ehhez használt eszközeit: az ecseteket, a palettát, festőbotot, vázlatot, mindazt tehát, amivel létrehozta az illúziót. Izgalmas eljátszani a gondolattal, hogy képen szereplő palettára a különböző színű festékfoltok valóban a művész kezében tartott hasonló eszközről kerültek rá. A műtermi környezetbe helyezett, kompozíció részét képző festmény pedig valóban az, amit magáról állít: olajkép, vászonra megfestve.
A fára festett királyok imádása jelenet bizonyos részleteit egy egészen meglepő anyag, kagylók gyöngyházának vékony rétege díszíti. A természetesen csillogó felületek még pompásabbá teszik a ruhákat, amelyekre lazúrosan felvitt olajfesték is került. Az Enconchados technika távol-keletről érkezett és a spanyol hódítások során terjedt el az Új-Spanyolországi alkirályságban (mai Mexikó területe). Rövid idő alatt, a 17-18. század fordulójára a helyi művészek jellegzetes termékévé vált. A különleges műcsoport alapos feldolgozása csupán a legutóbbi évtizedekben kezdődött meg. Jelenlegi ismereteink szerint az ábrázolások gyakran összefüggő sorozatot alkottak. A ciklusok vagy a spanyol hódítások történetét mesélik el, vagy Mária, Krisztus, esetleg szentek életének epizódjait jelenítik meg. Utóbbiak esetében a kompozíciók olykor híres európai előképeket követnek.