Az útvonaltippet Bennő Sára, az ELTE BTK művészettörténész hallgatója készítette 2022-ben.
Ez az útvonaltipp minden hónap második péntekén nyomtatott formában is elérhető a múzeum információs pultjában.
Múzeumi sétáink során sokszor találkozunk festményeken zenélő emberekkel, éneklő angyalokkal, vagy vanitas-csendéletek tárgyai között, elhagyatott hangszerekkel. A zene emberemlékezet óta áthatotta a művészeteket, helyet kapott a tudományok sorában, és témájává vált képzőművészeti alkotásoknak is. A séta során a műalkotásokon megjelenő zenei motívumok mögöttes tartalmát kíséreljük meg felfejteni. Kiderül, hogy miért Orpheust tartják a görög mitológia egyik legjelentősebb zenészének, miben hasonlítanak a múzsák és az angyalok, mit jelent, ha dudát vagy sípot ábrázolnak egy képen, vagy hogy hogyan válhattak a hangszerek egyszerre a szerelem és a halál szimbólumává is.