Isis istennő itt a hajózás védelmezőjeként jelenik meg, karjait eredetileg előrenyújtotta, kezében kifeszített vitorlát tarthatott. Ez az ábrázolás lehetett az előképe a későbbi Niké szobroknak is, amelyeken a győzelem istennője már szárnyakkal jelent meg.
Feladat: Lassított kartánc
Vegyétek fel a szobor testhelyzetét, a láb helyzete legyen pontos és maradjon végig stabil. Ezen az állomáson fontos a légzés, a levegő szerepe, tehát vegyetek egy jó mély levegőt és lassan fújjátok ki. Majd képzeljétek el, hogy a szél mozgatja a kezeiteket, mint egy vitorlát, eleinte lehet gyorsabb a tempó, majd próbáljátok meg lassítani a mozdulatokat. Egy idő után cseréljetek lábtartást, úgy hogy a másik láb legyen elöl.
Ha ketten csináljátok a feladatot, akkor ez egyfajta tükör-tánc lesz. Álljatok egymással szembe, és döntsétek el, ki lesz először a vezető és ki a tükörkép. A vezető találja ki a karmozdulatokat, a tükörképnek pedig pontosan le kell utánozni, amit a vezető csinál. Egy idő után cseréljetek szerepet, így a tükörkép lesz a vezető.
Ha kettőnél többen vagytok, akkor álljatok egymás mögé V alakban, mint a vadludak, és kövessétek le az előttetek álló ember karmozdulatait, egy idő után cseréljetek helyet, hogy mindenki legyen elöl és hátul is.