Áldás vagy átok? Kiváltság vagy hordozandó teher? A sokak által irigyelt uralkodói életforma sokszor nem saját döntés kérdése, hanem születési előjog, sőt olykor családi játszmák eredménye. Itt valóban a koronás fők személyiségétől függ, ki hogyan éli meg az uralkodás felelősségét. A róluk készült portrék esetében jól látható, hogy minél több idő telt el az ábrázoltak halála után, annál sematikusabb és idealizáltabb, olykor már meseszerű az ábrázolásuk. Látunk majd erre is példákat, a most virtuálisan megtekinthető alkotások többsége azonban szerencsére még az ábrázoltak életében készült. Az öt korabeli portrét szemlélve öt különböző uralkodóval találkozhatunk, öt különböző és kivételes egyéniséggel, akiknek sorsába is bepillanthatunk.
A Szépművészeti Múzeum Királyok és királynők című ismeretterjesztő kiadványa segítségével otthonról is kalandozhatunk a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria történelmi témájú alkotásai között. Ha szeretne beleolvasni a könyvbe, itt megteheti.
„Ábrahám nemzette Izsákot. Izsák nemzette Jákobot…”
Ha valaki jól tud latinul és elég éles szeme van, kezdje el nyugodtan olvasgatni a Román Csarnokkal szomszédos Reneszánsz Csarnok pillérein látható kis négyzet alakú freskók feliratait. A kör alakú fülkékből kitekintő férfialakok köré festett illuzionisztikus nyíláskereteken Máté evangéliumának szavait betűzhetjük ki.
A tizenkét kis négyzetes freskón a tizenkét férfiú mind Krisztus őse, egészen Ábrahám ősatyáig visszamenőleg. Egyikük az ószövetségi Dávid király, akinek a házából a zsidó prófécia szerint az eljövendő Messiás származik majd. Dávid koronát visel, kezében lírát tart, amelynek hangjával a rossz szellemektől gyötört Saul királyt meggyógyította. Ruházata a festmény korának, azaz a 15. század végének divatját követi, pedig az ekkor nagyon népszerű mi-parti – azaz hosszában osztott, kétféle színű, felemás piros-zöld – ruhát a bibliai uralkodó aligha viselhette életében.
A freskók eredetileg egy lebontott és újjáépített bergamói templom kápolnájának ívbélletét díszítették egymás mellett, mielőtt leválasztották őket az épület faláról. A tizennégy alakból tizenkettő a Szépművészeti Múzeumban, kettő magángyűjteményben van.
Lombard festő: Dávid király, 1489 (freskó vászonra áttéve)
A fiatal jegyespárt ábrázoló festmény szereplői nagyon bájosak együtt. A jelenet apró szépséghibája, hogy az ábrázoltak a való életben soha nem találkoztak. A bal oldalon álló vőlegény, a fiatal V. László király még eljegyezte ugyan a francia király, VII. Károly lányát, de miközben a lánykérő küldöttség Franciaországban várakozott, hogy a király elé járulhasson, a vőlegény Prágában váratlanul – mindössze tizenhét évesen – meghalt. Az eljegyzés tényére utal a képen a menyasszony kezében tartott szegfű és a vőlegény fejét díszítő rózsakoszorú. A reprezentatív portré már csak posztumusz készülhetett el, mint a Habsburg-család reprezentációját szolgáló festmények egyike. V. László volt az az uralkodó, akinek parancsára Hunyadi Lászlót kivégezték. A Hunyadi család magyar trónra jutását így sem tudta azonban megakadályozni, hiszen maga sem sokkal élte túl az idősebb Hunyadit és halála után annak öccse, Mátyás lett az uralkodó.
Az eljegyzés idején tizenhárom éves menyasszony nem maradt pártában, később férjhez ment Gaston vianai herceghez. Férje és anyósa halála után régensként tizenöt évig ő uralkodott Navarrában. De ez már egy másik történet.
Osztrák festő: V. László magyar király és jegyese, Franciaországi Magdolna eljegyzési képe, 15. század második fele
A portrét a kor ismert festője és kárpittervezője, Barend van Orley készítette a fiatal, mindössze 15-16 éves V. Károlyról. Károly a Németalföldön nevelkedett nagynénje, Ausztriai Margit udvarában. 1516-ban lett spanyol király, és ezáltal egy számos, Európán kívüli gyarmattal rendelkező világbirodalom ura. Ez a portré talán az utolsó, amely még szakáll nélkül ábrázolja a fiatal uralkodót, aki három évvel később, 1519-ben elnyerte a német-római császári címet Ferenc francia király ellenében, és katolikus uralkodóként először került szembe a német és németalföldi területeken egyre népszerűbbé váló reformációval.
A Habsburg-házból származó uralkodó nagyanyai ágon a Burgundi-családból származott, viseletének feltűnő elemei a burgundi örökségre utalnak. A kalapján látható nagy ovális medálon a Burgundi-ház emblémája, a tűzcsiholó acél látható nevének kezdőbetűi között, a nyakában vaskos aranyláncon lógó arany kosbőr pedig az Aranygyapjas rend emblémája.
A Habsburg-család tagjairól készült további portrék egész során megfigyelhető az itt is látható, előreugró, úgynevezett Habsburg-áll, amely azonban Károly esetében, az egykorú leírások szerint, semmit nem vont le az uralkodó karizmájából és természetes vonzerejéből.
Barend van Orley: V. Károly császár portréja, 1515–1516 körül
A királyi koronát és különleges szabású áttetsző fátylat viselő előkelő hölgyről a portét ugyanaz a Gentile Bellini készítette, akinek a Konstantinápolyt meghódító II. Mehmed szultán is modellt ült a török udvarban.
Cornaro Katalin velencei patríciuscsaládból származott, de ősei között uralkodókat is találunk, dédapja IV. Alexiosz trapezunti császár volt. Bár Velence a 15. század második felében már hosszú évszázadok óta köztársaság volt, politikusai úgy gondolták, hogy a királyokhoz hasonlóan házasság révén tesznek szert új területre. Ennek érdekében a velencei szenátus „adoptálta” Katalint, hogy a vonzó fiatal teremtés így királyi rangra emelkedvén Ciprus királyához feleségül mehessen. Férje halálát követően tizenöt évig ő volt a szigetország királynője, de a valódi hatalmat a velencei szenátus gyakorolta. Végül lemondatták a trónról a köztársaság javára. Hazatérése után Katalin asolói birtokán telepedett le, ahol személye továbbra is központi szerepet töltött be a művészeti és kulturális életben. Az éles eszű királynő fényes udvartartásának a kor legnevesebb humanistái, köztük Pietro Bembo is tagja volt.
A portré Katalint idealizálás nélkül, középkorú asszonyként mutatja be. A baloldalt fenn látható tábla felirata, a festő öntudatának bizonyítékaként, nemcsak a királynő származását és rangját részletezi, hanem felhívja a figyelmet arra is, hogy a képet készítő festő legalább akkora tiszteletet érdemel, mint a festmény modellje.
Gentile Bellini: Cornaro Katalin ciprusi királynő képmása, 1500 körül
A keskeny talapzatra rögzített, afölött szinte lebegni látszó kis méretű aranyozott portrébüszt II. Rudolf német-római császárt ábrázolja. A műgyűjtés és az alkímia rejtelmei iránt az uralkodásnál sokkal inkább érdeklődő uralkodót heroizálva, hadvezéri páncélba öltöztetve állítja elénk, méltóságteljesen felszegett állal. A páncélt a legendás hősre, Herkulesre utaló oroszlánfejek díszítik, a király nyakában az aranygyapjas rend jelvénye függ. Habsburg uralkodóként Rudolf udvarát a prágai Hradzsinban rendezte be, ahol bőkezűen támogatta a művészetet, manierista festőkkel vette körbe magát, Kunstkammerjében ásványokat és egyéb ritkaságokat is gyűjtött. Udvarába a kor leghíresebb csillagászait hívta meg, például Tycho Brahét és Johannes Keplert, és életének fontosabb döntéseiben sosem mulasztotta el kikérni asztrológusai tanácsát. Furcsa, különc természete és a tény ellenére, hogy a birodalom kormányzása egyéb passziói mellett egyértelműen háttérbe szorult, hosszú ideig viselte a császári címet. Végül családja alkalmatlanná nyilvánította, lemondatták a trónról és utódjául Mátyás főherceget jelölték ki.
Adriaen de Vries után: II. Rudolf császár portrébüsztje, 1602–1609
A festményen látható tizennyolc éves fiatalembert 1625 végén koronázták magyar királlyá, a festmény ebből az alkalomból készült. Amint azt a korona élethű ábrázolása, illetve az alatta levő, a korona tárolására szolgáló vasláda sejteni engedi, a festő feltehetően személyesen is jelen volt az eseményen. A koronázási helyszín ez alkalommal Sopron volt, mert Pozsonyban éppen pestisjárvány pusztított, a hagyományos koronázóváros, Székesfehérvár pedig török uralom alatt sínylődött. A koronázáshoz a magyar rendek jóváhagyására is szükség volt, az uralkodó ezért a magyarok felé intézett gesztusként magyaros ruhába öltözött. Vörös övvel átkötött ezüstfehér öltözéket visel, cobolyprémes palástja és a tollas fövege ma már kevésbé látható.
A Medici-család festőjeként is ismert Sustermans átutazóban volt Magyarországon, amikor az ifjú Habsburg királyt megfestette. A fiatal, elfogódott, szinte még kamasz uralkodót és körülötte levő koronázási relikviákat szinte egy fotó dokumentatív erejével sikerült megörökítenie.
Justus Sustermans és műhelye: III. Ferdinánd, 1626