Az egyiptomi elképzelések szerint az embert több alkotóelem alkotja, amelyek együttes megőrzése a túlvilági élethez elengedhetetlen volt. A szív és a test az ember fizikai összetevői közé tartoztak, amelyeket a test tartósításával igyekeztek megőrizni. A mumifikálás azonban nemcsak a test romlásának megakadályozását szolgálta, hanem rituális szerepe is volt, amelynek során a test átalakult a halott örökkévaló képmásává.
A koporsótöredéknek alulról a második megmaradt jelenetén a sakálfejű és embertestű Anubisz isten hajol az oroszlánfejjel és oroszlánlábakkal díszített balzsamozóágyon fekvő, már tartósított és bepólyált elhunyt fölé. Az egyiptomiak a fekete színt az újjászületéshez kapcsolták, így a túlvilági újjászületés első állomásakor jelen lévő istent is ezzel a színnel jelölték.
A mumifikálás folyamatáról legrészletesebben Hérodotosz görög történetíró számol be, aki Kr. e. 450 körül járt Egyiptomban. Leírása szerint háromféle technika létezett, ezek közül a legjobb és legköltségesebb kezelés az volt, amelyet Ozirisz testén is alkalmaztak. A testet először megmosták, eltávolították az agyat és a belső szerveket, a testüregeket kimosták. Ezután a testet nátronsó segítségével kiszárították. A testüregeket vászonnal és illatos fenyőfélékből származó gyantával töltötték ki, a testet pedig különböző olajokkal, gyantával és illatos kenőcsökkel kenték be. Ezt követően elrendezték a hajat, a testrészeket vászoncsíkokkal bepólyálták. A pólyák közé és a lepelre az elhunyt anyagi lehetőségeihez mérten számos, a testet védő és az újjászületését elősegítő amulettet és ékszert helyeztek. A testből kiemelt szerveket tartósítás után négy edénybe helyezték, amelyeket kanópuszedényeknek nevezünk. A koporsótöredéken a májat, a tüdőt, a gyomrot és a beleket tartalmazó edényeket Anubisz lábánál, a balzsamozóágy alatt jelenítették meg. A négy edény mindegyikét egy-egy isten oltalmazta, akiknek a képmásának megfelelően ember-, sakál-, majom- és sólyomfej formájára faragták az edényeket lezáró dugókat.
A tárgy adatlapja és nagyítható fényképe megtalálható itt.