Ezt az útvonaltippet Tóth Fanni, az ELTE BTK végzős művészettörténész hallgatója készítette 2023-ban.
Higgyen a szemének! Ne higgyen a szemének! Varázslat ez vagy csak kuruzslás? Tudósokat vagy mágusokat látunk a képeken? És vajon tudjuk-e mi a különbség?
Járja be a múzeumot és ismerkedjen meg a varázslat különböző formáival! A képek segítségével a séta során felfedezheti, hogy varázslat és tudomány, égi és földi dolgok mindig is keresztezték, sokszor átfedték vagy kiegészítették egymást. Ha az út végére ér, talán kicsit mást gondol majd arról, hogy mi varázslatos és mi nem az.
Az útvonaltipp első aprócska tárgyát a mélyföldszinten, a Klasszikus ókor kiállításban, a jobbra nyíló Erósz – Dionüszosz – Thanatosz teremben, a bal oldali vitrin középső polcán találja meg.
Az ókor varázslat fogalma még igencsak messze állt attól, amit mi ma annak nevezünk. A mágia, a tudomány és a jóslás még egyáltalán nem váltak el egymástól. Az ezen a gemmán látható ábrázolás is jó példa erre a termékeny keveredésre.
A gemma felirata szerint készíttetője, Ophelimus Hekatéhoz, az alvilág és a mágia istennőjéhez fordult, aki egy segítő daimónnal ajándékozta meg őt. A gemma alsó részén balról jobbra látjuk, amint Ophelimus a háromfejű Hekaté előtt térdel, majd áldozatot mutat be neki és végül megkapja ajándékát. Az ajándék a feltartott karú alak felett jelenik meg egy lebegő fej formájában. Ez egy daimón, egy testetlen energia, amely Ophelimus evilági boldogulását fogja segíteni.
A császárkorban az efféle tárgyak egy olyan mágia képviselői voltak, amely a mai fogalmaink szerint tudománynak tudta magát. Ebben a történetben az álmok és az istenek világából érkezik a természetfölötti erő, amit aztán egy apró földi tárgy sűrít magába, hogy itt fejthesse ki hatását.
A következő állomáshoz a földszintre, majd onnan a Reneszánsz Csarnok bal hátsó sarkában lévő lépcsőn az első emeletre kell felmennie, ahol az Európai művészet 1250-1600 című kiállításban a termeken végighaladva, a XVIII. számúban találja a következő műtárgyat.
Nessus és Dejanira görög mitológiából ismert története a mágia egy emblematikus formájáról, a szerelmi mágiáról szól. A legenda szerint mikor Herkules és felesége, Dejanira át akartak kelni az Euenos folyón, a révész kentaur, Nessus elrabolta az asszonyt, hogy magáévá tehesse. Herkules azonban lenyilazta a kéjsóvár kentaurt, aki ekkor utolsó leheletével még elmondta Dejanirának egy mágikus szer receptjét, azt ígérve, hogy ez majd elnyeri számára – az egyébként gyakran hűtlen – Herkules hűségét. Dejanira ezután még sok évig tűrte csalfa szerelme kicsapongásait, de mikor a férfi arra kérte, hogy lakjanak együtt egy szeretőjével, Dejanira a kentaurtól kapott varázsszerhez folyamodott. A féltékeny asszony túl későn ébredt rá, hogy Nessus becsapta őt, és így tudta nélkül mérget adott Herkulesnek. Herkules a méreg okozta kínok elől a halálba menekült, ahová elkeseredésében Dejanira is követte őt. Hármuk történetében Nessus „szerelmi varázsszere”, mint egy túlvilági méreg, és Dejanira szerelme, mint evilági mágia találkoznak, hogy rávilágítsanak arra, hogy még a mágia sem képes mindenre.
A körfolyosóra visszatérve, a túloldalon található Európai művészet 1600-1700 című kiállítás kabinetsorán végigsétálva, a 10-es kabinetben találja a következő műtárgyat.
A középkorban az egyház mindenféle mágiát üldözött és démoni rituálénak titulált. Azonban az egyház berkein belül is éltek olyan szerzetesek, akik különféle kísérleteket folytattak. Ezek a tanult, olvasni tudó emberek sok olyan, az arab világból érkező szöveget is latinra fordítottak, amelyek a kor Európájában ekkor alig ismert alkímia módszereiről szóltak. Az alkímia azonban nem egyszerűen csak varázslást jelentett, nem csupán a fémek arannyá változtatását, a bölcsek kövének keresését. A kora újkori Európa alkímiája már egyszerre jelentett bölcseleti tanokat, gyógyítást, és kéz a kézben járt azzal, amit ma kémiának nevezünk – vagyis mágia és tudomány a történelem ezen pontján még elválaszthatatlanok voltak.
Következő műtárgyunkhoz csupán egyet kell balra lépnünk.
Mivel mágia és tudomány határai sokszor elmosódtak, ezért könnyű volt ezeket rossz célokra is felhasználni. Míg az alkimisták sok esetben az orvostudományt segítő felfedezéseket tettek, addig sokan voltak a magukat orvosnak hazudók is, akik rosszindulatúan kihasználták az emberek tájékozatlanságát. Éppen a 17. században kezdtek elterjedni azok a mindenre megoldást ígérő szerek, melyek gyakran alkoholt vagy ópiumot tartalmaztak – így csupán elbódították a beteget, anélkül, hogy valódi gyógyírként szolgáltak volna. Az ilyen áltudománynak, csalásnak és átverésnek a kuruzsló volt a megtestesítője, aki a vásári jelenetek tipikus résztvevőjévé vált.
Sétánk utolsó állomása a szomszédos nagy termek közül a VIII. számúban található.
Utolsó állomásunk egy olyan kép, amelynél elsőre talán fel sem tűnik, hogy mágikus elemeket is tartalmaz. González festménye a Habsburg uralkodóház egyik infánsáról készült. A gyermek derekán függő amulettek, a pogány mágiából kölcsönzött harang, menyétmancs, farkasfog, hegyikristály és vörös korall olyan babonás tárgyak voltak, melyekről úgy hitték, hogy megvédik a gyermekeket az ártó szellemektől és a különféle betegségektől. Ez utóbbiak a kor higiénés körülményei és a Habsburg ház belterjes házasodási szokásai miatt is elég gyakoriak voltak. Hasonló szerepet láttak el a keresztény mágiából származó védelmező szimbólumok is, mint a díszes kereszt és a Krisztus-szimbólumként megjelenő tengelic madár. Az efféle védelmező amulettek vagy babonás szokások korunktól sem idegenek, gondoljunk csak a kisbabák nyakában lógó borostyánnyakláncokra, amelyek célja, hogy a fogzás keserveit enyhítsék.
Azonban nem csak a szimbólumoknak, hanem magának a kép megalkotásának is van egyfajta mágiája, ugyanis attól, hogy a gyermeket ezekkel az amulettekkel örökítették meg, azt remélték, hogy a képmásával együtt az őt övező védelem is örökké megmarad. Nevezhetjük ezt egyfajta képmágiának is. Az az erő, amelyet a megörökítésnek, a képmás készítésének, a mű szinte semmiből való teremtésének tulajdonítunk a kezdetek óta alkotóeleme a művészetnek. Ezt a gondolatmenetet követve a többi kiállított festményre is más szemmel nézhetünk ezentúl. Talán a többi képben is lakozik valamilyen varázslat.